H Ú S H A N G L I G E T

2011. június 15., szerda

A kiállítás meghívója

Korunknak megfelelően e-mailben elküldve és Facebookon terjesztve

A kiállítás megnyitója 2011. május 5., 18.00

A videót Várnagy Tibor, a Liget Galéria vezetője készítette.

Inspiráció és a kiállítás megnyitó szövege: feLugossy László: Rezervátum

Barátaim!

Önök a Rezervátumba készülnek, mert önként szeretnének eltávolodni

a zajos világtól, hogy egyfajta megnyugvásban legyen részük, mert elegük volt ebből az alantas világból, ahol a hülyék, idióták, és elmebeteg szadisták uralják a terepet, és minden a pénz körül forog, az anyagiak dominálnak, amikből önöknek már elegük van, és valami normális létezésre vágyva arra gondolnak, hogy a Rezervátumban e szempontok szerint majd le tudják

élni a hátralévő éveiket, hónapjaikat, kinek-kinek, ami még hátra van

az életéből, vagyis a maradékot, de azt kell mondanom önöknek, mert ez

a kötelességem, és bőségesen vannak információim odaátról, mert már több tucat önkéntes kis csapatot transzportáltam egy megállóval a világvége elé, hogy a Rezervátumban sem fenékig tejfel az élet, tehát nagy ívben vegyenek vissza az illúzióikból, nem szeretném, hogy csalódjanak, és még meg is gondolhatják magukat, és visszamehetünk oda, ahonnan elindultunk,

mert ez a Rezervátum sem az igazi, és rövid ismeretségünk utáni tapasztalatból azt mondhatnám, hogy szerintem ez sem fog maguknak tetszeni, mert önök teljesen másra számítanak, de csalódni fognak,

mert ez a Rezervátum már nem az a Rezervátum, mint aminek indult,

ez a Rezervátum már olyan, mint egy büntetőtelep, és sok önkéntes azért megy oda, hogy vezekeljen bűneiért, vállalva az ottani szigorú törvényeket, körülményeket, megaláztatásokat, amiket a Rezervátum keménykezű vezetősége a legújabb elvek szerint alkalmaz, s minden előírást
a legapróbb részletekig betartatnak a delikvensekkel, és nincs kegyelem,

a szabálytalankodókkal nagyon komolyan elbánnak, és nincs visszaút már onnan, tehát ezért kell most jól meggondolniuk magukat uraim, amíg még nem késő, mert lassan elérjük a világvégének legjobban megközelíthető pontját,
és ha kiszállnak ebből a járműből, amit én még az apámtól örököltem,

aki ezt a transzportálást annak idején kitalálta, hogy egy tisztességes jövedelmet biztosítson családjának, majd rám hagyva ezt az egzisztenciális lehetőséget, amit szíves-örömest vállaltam folytatva a családi hagyományokat, egy érdekes és viszonylag jól fizető munkához jutottam, ahol nagyon sok kiváló és magányos emberrel kerültem már kapcsolatba, akiket
részben a Rezervátumba szállítottam, részben pedig egy másik megnevezhetetlen állomásra, amiről most nem szívesen beszélnék, mert
ki szeretném használni a hátra lévő időt, hogy ecseteljem önöknek az elkövetkezendő megpróbáltatásokat, amik magukra várnak ott azon a bizonyos helyen, ahová már hosszú ideje készülnek, s végre megkapták a beutazási engedélyeket, mert ide csak úgy nem lehet bejutni, még ha oly elrettentő is ez a hely, amely maga a tömény kiszámíthatatlanság, és uraim, most nehogy azt higgyék, hogy agitálom magukat, hogy térjenek vissza abba az életbe, ahonnan el akartak menekülni, mert tudom, hogy ez az élet sem kecsegteti önöket semmi jóval, de ez mégiscsak egy valódi, és persze rohadt élet,

a maga megannyi nyomorúságával és mesterséges elfajultságával, amiből teljesen érthető módon érdemes lenne kiszállni, de ahová most készülnek,

az ugyanilyen mesterséges, és információim, kémeim jelentései szerint majdnem annyira elfajult és kibírhatatlan, mint amitől menekülnek,

mert a világ már csak ilyen, higgyenek nekem uraim, nincs szándékom befolyásolni önöket, csak megosztom az ismereteimet önökkel, hogy segítsek a tévelygőknek, mert ezt kötelességemnek tartom, és felelősséget érezve önök iránt, el kell mondanom az önökre váró megpróbáltatásokról néhány idevonatkozó benyomást, mert én hetente legalább kétszer szállítom a kis csapatokat, akik mint önök, nem szeretnék azt a világot élni, amibe beleszülettek, és arra gondolnak, hogy ott hagynak csapot-papot,

s a Rezervátumban próbálnának majd szerencsét, ami nem biztos, hogy egy jobb választás, persze választásnak azért nem rossz, mert mégis csak választás, de mivel ismerve a körülményeket, lehet, hogy mégsem az igazi, mert az lenne a jó, hogy ha már erkölcsileg kiérdemeltünk egy ilyen lehetőséget, hogy ott hagyhatjuk a nyomorúságos és hazug világunkat, akkor legyen egy igazibb alternatívánk, amely, ha szolid viszonyokat biztosítva is,

de megoldás legyen, és ne egy átvágás, tudom sokan szeretnének eljönni abból a hazug életből, amelyből önök is jönnek, és lassan már senki, de senki nem szeretne ott élni, mert minden jóra való lélek a Rezervátumban szeretne élni, s nem odaát, hanem itt, a végtelen lehetőségeknek hitt formációban,

de mivel ilyen óriási az érdeklődés már évek óta, hát már ez az alternatíva sem az igazi, mint ahogy már semmi sem az igazi, nekem az a szerencsém, hogy én a két nem igazi dolog között ingázom, evvel a nem igazi járművel,

s ettől vagyok igazi, és találkozom sok igazi emberrel, akik egyik nem igaziból mennek át egy másik nem igaziba, de amíg itt, a járműn létezünk, addig

a legteljesebben igaziak vagyunk, akár ott maradnak, akár meggondolják magukat és információim alapján visszatérnek a szörnyűbe, a borzasztóba, hogy újra elvágyódhassanak onnan valahová az értelmetlenbe, mert nincsenek már értelmesnek mondható életterek, az emberek képesek voltak simán elintézni a körülöttük lévő világot, és most mindenki menekülne valami élhetőbb térbe, de már nincsenek ilyen terek, csak a rothadás van,

a pusztulás, a mocsok, a torzulások világa, és ez jól mutatja azt, amit mutatni kell, mert ez egy alaptudás, tudás alap nélkül, amelyek között tévelyeg a földi halandó, és ez a hosszadalmas tévelygés lenne az élet, mert valami miatt életnek nevezik, minden szarkazmus nélkül mondom így, mert itt félreteszi

az ember az iróniát, persze csak annyira félre, hogy mindig kéznél legyen az, amire oly nagy szükség és igény jelentkezik, pláne ebben a tétova és labilis helyzetben, amikor a csodával határos módon száguldunk egy Rezervátum felé, s ez a Rezervátum nem maga a reinkarnáció, hanem

csak a köztes világok egyik legköztesebbike.

A kiállítás - kívül és belül

A kép alatti linkre kattintva néhány másodperc alatt betöltődik a kiállítást térben bemutató gömbpanoráma, ami az egérrel mozgásba hozható, és minden irányban körbenézhető.

Az alul lévő navigációs gombokkal vagy a billentyűzet segítségével lehet benne közelíteni (shift) és távolítani (ctrl) a nézőpontot. A gömbpanoráma megtekintése után a böngésző vissza gombjával térhetünk vissza a bloghoz. Ha a kép alatti linkre a jobb egérgomb lenyomásával kattintunk, kiválaszthatjuk, hogy a gömbpanoráma egy új, külön ablakban nyíljon meg, így nem kell elhagynunk a blogot.

Két 360 fokban körbejárható teret tartalmaz. Az egyik a külső tér, a Liget Galéria portálja,

a kiállítás utcai arculatával, a másik a kiállítótér: a kiállítás az installációval, a képekkel.

A két tér között az ajtóra bökéssel lehet váltani oda-vissza.

A látványt zene is kíséri: Millenniumi Húshangverseny: Húshangok (Remix)

Fákó Árpád: Húshangok-aránykísérletek

A gömbpanorámát Gombos Lajos készítette

A kiállítás képei

A kiállításon tizenhárom nagyméretű 2006 és 2009 között készült kép szerepelt. Ezek közül tizenkettő a 2009-ben megjelent Húshangok című kötetemben is szerepelt.